Közel-Kelet, lányként, egyedül?

Az utóbbi években több közel-keleti és észak-afrikai országban is volt szerencsém megfordulni, legutóbb idén februárban az Egyesült Arab Emirátusokban lógtam néhány barátommal, majd Jordániában, Egyiptomban és Ománban csatangoltam, ezekben az országokban már egyedül. Ezek mellett az utóbbi években még Marokkóba és Törökországba is sikerült eljutnom a régióban, illetve jó pár évvel ezelőtt Tunéziában voltunk még a családommal.

Mit ne mondjak, nem mindenki fogadta kitörő örömmel, mikor a legutóbbi utam előtt meghallották, milyen helyekre igyekszem. Már hazaértem biztonságban, épségben, és az egész út egy csodálatos élményként zárult bennem, és mindezek fényében a következőket mondhatom.

Az elsődleges és legfontosabb dolog, amit mindig, minden hasonló témát érintő poszt alkalmával megemlítek, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a tájékozottság és naprakészség fontossága. Sajnos, vannak persze olyan szerencsétlenségek, amiket a legalaposabb felkészülés ellenére sem lehet kivédeni, de az alapos és jól megválogatott információ gyűjtés és körültekintés által amennyire csak lehet, kontrollálni tudjuk a helyzeteket és/vagy önmagunk viselkedését.

Megvolt az oka például, hogy miért nem pont Szíriába utaztam a dolgok aktuális állása alapján (ez volt az én személyes döntésem, 2016 végén elnézve az akkori helyzetet, mikor szerveztem ezt az utat). Pár éve meg mondjuk lehet, hogy Iránra mondtam volna azt, hogy “áh, oda inkább nem”, időközben pedig Irán szerintem hatalmas ütemben nyitott a turizmus és külföldiek felé, és jelenleg elsődleges álom-desztinációim közt szerepel – pontosabban, az ország bizonyos részei.

És ezzel el is érkeztünk egy következő, szerintem fontos ponthoz. Sose felejtsd el, hogy mikor arról van szó, hova biztonságos utazni és hova nem, akkor sokszor hajlamos az ember ország-szinten megítélni egy-egy helyet, pedig sokszor akkora kiterjedésű országokról van szó, és azokon belül egyes részek olyan mértékben különbözhetnek, hogy ég és föld, komolyan. Ez nem csak politikai eseményekre érthető, hanem járványokra, természeti katasztrófára, bármire. Ezt mindig érdemes észben tartani. Lehet, hogy jelen pillanatban nem utaznék Egyiptomon belül mondjuk a Sínai-félszigetre, de attól még Kairót én például az út szervezésekor tök okénak éreztem, és mikor ott jártam, a helyszínen is csupa pozitív tapasztalatom volt.

Engem iszonyatosan érdekel az arab kultúrkör, a közel-keleti konyháért odavagyok, az iszlám építészeti stílus, annak aprólékossága, részletgazdagsága teljesen lenyűgöz, és bár van néhány olyan ország vagy olyan országrész a térségben, ahova éppen most mondjuk nem utaznék szívesen, de általánosságban azért arra biztatnék mindenkit, hogy legyen nyitott ezzel a régióval, ezzel a kultúrával, az ott élőkkel kapcsolatban, ne ítélkezzen szenzációhajhász és hatásvadász hírekre, lejárató- és gyűlöletkampányokra hagyatkozva, és hasonlók. Az utóbbi években annyi negatív sztereotípia kapcsolódott az arab emberekhez, az iszlámhoz, ehhez az egész, óriási térséghez. Sokszor érzem azt másokon, hogy hajlamosak generalizálni és egész népcsoportokat negatívan megítélni egy-egy szélsőséges arc tettei vagy mondatai alapján.

Szóval még egyszer: bármiről legyen is szó, cunami, járvány, politikai konfliktusok, ezek a dolgok mind tök sokat tudnak alakulni rövid időn belül is, és tök eltérő jellegűek lehetnek egy-egy területen vagy országon belül is, tehát tényleg csak azt tudom ismételgetni, hogy olvass, informálódj, válogasd meg a forrásaidat, ne ítélkezz vakon, kerüld az általánosítgatást. Emberek szintjén meg pláne.

Ami a terrormerényleteket illeti – ezeknek a lényege szerintem pontosan a kiszámíthatatlanságukban van, vagyis hogy civilekre csapnak le, tehát akik úgymond nem “vétettek” semmit, ártatlanok. Történhet akárkivel és történhet akárhol, pont ezzel kíván rettegésben tartani. Történhet Párizsban, történhet Kairóban is, Budapesten is történhet bármi bármikor. Mivel az egész célja ez a fajta rettegésben tartás, ezért én mindig úgy éreztem, hogy ha a félelemnek átadom magam, akkor azzal a terror gyakorlatilag elérte célját. Ehhez én nem szeretnék asszisztálni – józan ésszel és elővigyázatosan, de szabadon szeretnék jönni-menni a világban, szabadon gondolkozni, tapasztalatokra alapozni a véleményeimet és nem arra, amit az origón talál az ember. Szóval ismét csak azt tudom mondani, hogy persze, legyünk körültekintőek, de ne az legyen a vége, hogy félünk utazni, félünk kimozdulni, félünk egész kultúráktól, egész embercsoportoktól, teljes városoktól, országoktól, régióktól.

Az arab világba tett kiruccanásaim nekem csodálatos élményként zárultak szinte minden alkalommal (talán egyedül Marokkó nem volt annyira “top-top” utazási élmény, de ott mondjuk olyankor jártam, mikor a cukorbetegségemet még nem menedzseltem igazán kiválóan, és sok problémám ebből adódott), és annyira de annyira szeretnék mást is arra biztatni, hogy nyisson ezekre a kultúrákra, olyan hihetetlen fantasztikus dolgokra lehet bukkanni ezeken a helyeken. Én kimondottan úgy éreztem, hogy az utóbbi években sok arab országban annyira megcsappant a turizmus (leginkább Egyiptomban volt ez nagyon durván szembetűnő, de még a szuperbékés Jordániában is láttam jelét), hogy a helyiek kábé a tenyerükön fogják hordozni azt, aki végre veszi a bátorságot és ellátogat hozzájuk.

Szóval én szuperül éreztem magam a Közel-Keleten, lányként és egyedül utazgatva is, csodakedves embereket ismertem meg, és csak biztatni tudlak, hogy nyiss Te is ezekre az országokra. Ománról és Jordániáról hamarosan tervezek külön posztot is, mert ezt már sokan kértétek, Marokkóról és a UAE-ről pedig már több posztot is találsz a blogon.